Cikksorozatba kezdtem abban a témában, hogy pontosan hat hónappal ezelőtt, 33 év munkában töltött idő után, 51 évesen fenekestől forgattam fel az életemet a munka terén. Feladtam az alkalmazotti létet és belefogtam az önmegvalósításba, azaz elkezdődött az életmodell-váltás a munkában.

Az előzmények: 3. rész2. rész1. rész

Az előző részt ott hagytam abba, hogy a diploma megszerzése után nem kaptam a Népbanknál semmilyen lehetőséget. Új munkahely után nézni több szempontból is problémás volt – például a sorozatos túlórák miatt – de a tanulmányi szerződésért cserébe 3 év hűséget is esküdtem a banknak.

Belevágtam az MBA-képzésbe

Mikor megkaptam a diplomám, kicsit bosszantott, hogy végzettséghez az volt beleírva, hogy gazdasági mérnök. Ez egy olyan nesze semmi, fogd meg jól „szakma”. Aztán megláttam a BME MBA hirdetésének a reklámját. Nem nagyon tudtam, mi az az MBA (akkoriban indultak csak ilyen képzések először Magyarországon), de nagyon megtetszett a tematika, valahogy éreztem, hogy ez egy nem egy hagyományos képzés. 1997-ben még az MBA képzést a BME kifejezetten mérnökök számára indította, úgyhogy egy kicsit elszontyolodtam, hogy akkor ebből én kimaradok. Aztán bepattant, de hát én mérnök vagyok! J Igaz, hogy nem gépész-, villamos-, építész- stb. mérnök, de a diplomámban szó szerint ez szerepel. (Mellékszál a jelenből a bornírtságra: férjem brácsaművész. Ha ez szerepelne a diplomájában, nem taníthatna zeneiskolában hegedűt, ehhez el kellene végeznie egy kiegészítő képzést sok pénzért. De mivel az ő diplomájában az szerepel, hogy mélyhegedű művész, olálá, semmi gond!)

Az MBA képzésen eltöltött 3 év maga volt számomra a paradicsom. Olyan tanáraim voltak, mint Dr. Andor György, Dr. Koltai Tamás, Dr. Gyökér Irén, Baracskai Zoltán és a sajnálatosan korán elhunyt Dr. Ferke János.

Egy olyan látásmódot kaptam ott, ami ma is elkísér, és ami sajnos teljesen szembement azzal, amit a munkámban tapasztaltam. Már nem csak azt láttam a munkahelyemen, hogy mi a rossz, hanem azt is, hogy miért rossz és hogy hogyan lehetne javítani rajta. Persze a munkahelyemen erre senki nem volt kíváncsi.

A „szervezetfejlesztés” és eredményei

Akkor már a Népbank felkért egy külföldi, neves szervezetfejlesztő céget a szervezet és a munkafolyamatok átvizsgálására. Akik megállapították például azt, hogy egy értékpapír tranzakció 45 másodpercet vesz igénybe. (Itt utalnék vissza az előző írásomban említett „Kedveském, van egy kis pénzem, mibe fektessem? kezdetű részre.) Akkor még nem volt internet, az értékpapírszámlákon történő forgalmazás X.25 protokollon keresztül történt. Olyan lassú volt, hogy mire beírtam az ügyfél nevét, és az megjelent a képernyőn, kb. az volt 45 másodperc.

Nem baj, a szervezetfejlesztő ezt mondta, tehát ez így jó. A felmérések alapján kiszámították, hogy hány kolléga felesleges, már nem emlékszem, hogy hány főt rúgtak ki az értékpapír csoportból, kettőt biztosan. Abban az időszakban, amikor az ügyfelek kiszolgálása még zárás után is folyt. Mindezt tették anélkül, hogy a folyamatokat, a rendelkezésre álló infrastruktúrát javították volna.

Közben új fiókvezetőt is kaptunk Csepelről, aki hozott magával néhány csepeli kollégát, többek között hozzánk, az értékpapírcsoportba is. Értitek, pár hónappal ezelőtt létszámfeleslegre hivatkozva elküldtek néhányat, de az új főnök kedvenceinek volt hely. Sőt az új kedvencek megtehették azt is, hogy mikor a fiókvezető záráskor elindult haza, ők már pattantak is fel, mert ők ugye messze laknak és őket viszi haza a főnök. Egy órával a hivatalos munkaidő lejárta előtt. Mi többiek meg maradtunk túlórázni.

Általános Értékforgalmi Bank

A helyzet nagyon elviselhetetlen lett, tanulmányi szerződést bontottam és a diploma után egy évvel döntöttem úgy, otthagyom a Népbankot. Mivel gyakorlati tapasztalatom csak a bankszakmában volt, és reméltem, hogy más bankok észszerűbben működnek, bankokban kerestem másik állást. Az Általános Értékforgalmi Bank egy kicsi, külvárosi fiókjában lettem általános számlavezető. Értékpapír-forgalmazás nem nagyon volt, viszont meg kellett tanulnom a deviza- és vállalati számlavezetést is. Egy rövid ideig idilli volt az állapot.

Kisforgalmú fiók, ügyintézőnként saját ügyfélkörrel, és elegendő idő jutott minden ügyfélre. Itt már lehetett az ügyfelekkel normális emberi kapcsolatokat kialakítani. Ez nem a pletyi miatt fontos. De ha egy ügyfél az ügyintézőjével bizalmi kapcsolatot tud teremteni, akkor nem ciki megkérdezni, hogy milyen hitelt ajánlok, mert éppen válik, és ki kell fizetni a feleségét a közös lakásból. Vagy hogy rosszul megy az üzlet és jó lenne valami átmenti hitel. Vagy hogy van egy szuper vállalkozási ötlete, de kéne hozzá hitel, de nem meri előterjeszteni, mert fél, hogy a bank nem találja majd azt elég jónak. Hiszem, hogy még egy bankban is az ügyfél-ügyintéző kapcsolat majdnem olyan, mint egy coaché és az ügyfeléé. Ahhoz, hogy valakire rábízzuk a pénzünket, ahhoz bizalom kell, a bizalom kiépítéséhez pedig idő és nyugalom.

Ebben a nyugalmi időben szereztem meg MBA oklevelet üzleti menedzsment szakirányon.

Certificate_MBA_RIT_Selmeczi-MolnárÁgnes

Az MBA oklevél mellé kapott büszkeség – © Selmeczi-Molnár Ágnes

Sajnos ezt az ideális körülményeket biztosító fiókot bezárták, nyilván nem hoztuk azokat a számokat, amelyet a nagyforgalmú belvárosiak. Itt is megértem azt, hogy embereket bocsájtanak el mellőlem. A hatfős fiókból megmaradt a fiókvezető, akinek más, hasonló szintű munkát ugyan nem tudtak adni, így sokáig a központban malmozott egy irodában. Maradt még egy kolléganő, akinek a szeretője sarzsi volt a központban, egy másik kolléganő, akinek elég hosszú volt a nyelve, meg maradtam én, nem is értettem, hogy miért. Kirúgták viszont azt a tapasztalt kolléganőmet, aki büszkén hordta az ujján a 20 éves alkalmazotti jubileumra a banktól kapott pecsétgyűrűjét. Meg kirúgták azt a kollégámat, aki anyanyelvi szinten beszélt oroszul, ami orosz bank lévén, nem volt éppen hátrány.

Bankon belüli kényszerváltás

A megmaradtak közül ahányan voltunk, annyi fiókba kerültünk, én az Astoria fiókba, mely kicsit népbanki feelinggel bírt az ügyfelek számát és a rájuk szánható időt tekintve. Maradt az, hogy itt is mindenkinek saját ügyfélköre volt, és néhányan a régi helyről is jöttek velem. Bár panaszkodtak, hogy ez már nem olyan.

Először akkor fogyatkozott meg az ügyintézői létszám, amikor az egyik kolléganő nyugdíjba ment. Aztán egy másik felmondott. Az ügyfeleiket szétdobtuk magunk között. Eltelt egy-két hónap, és gyanús volt, hogy nem jönnek jelentkezők interjúra. Ekkor rákérdeztünk a fiókvezetőnél, hogy mikor lesznek új kollégák? Rendszeresen túlórázunk, az ügyfelek sokat várnak, egyre több volt ebből a konfliktus. Meglepetésünkre a fiókvezető közölte, hogy nem is keresnek új ügyintézőket, „hisz bírjátok ti ezt ennyien is!”. Azt hiszem ekkor kellett volna felállnom, vagy legalábbis B tervet gyártani.

De eközben zajlott az új banki szoftver bevezetése. Hónapokig a meglévő és az új rendszerbe is rögzítettük a napi anyagokat, sokszor hétvégén is, rengeteg munkaórával töltöttük meg az új rendszert tesztanyagokkal. 2001. január első munkanapján, kicsit káoszosan, de elindult az új banki szoftver. Aztán eljött az a májusi délután, amikor a fiókvezető közölte, hogy ma nincs hazamenés. Ugyanis kamatváltozás volt a hiteleknél, és az új banki rendszer nem tudja a kamatváltozással korrigált törlesztőrészletet kiszámolni. Tehát addig maradunk, míg a fiók összes hitelesének törlesztőrészletét ki nem számoljuk, hogy azokat majd másnap, kézzel terheljünk be a számláinkon.

Ismét felmondás

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az ukáz után visszaültem a gépemhez és megírtam az azonnali hatályú felmondásomat, majd elmentem haza, soha viszont nem látásra felkiáltással.

El lettem mondva mindenféle árulónak, hálátlannak, sőt kártérítési perrel is megfenyegettek, amiért nem töltöm le a felmondási időmet. Nem érdekelt. Úgy éreztem, nem tehetek mást. 1991-2001-ig dolgoztam a bankszakmában, mindvégig úgy kezelve, mint egy ázsiai gyermekmunkás. Szabadságot, levegőt kívántam és három hónapig még olyan újságot sem vettem a kezembe, amiben álláshirdetés lehetett.

Folyt. köv.

Borítókép: Pixabay

Az írás teljes egészében a szerző – Selmeczi-Molnár Ágnes – szellemi tulajdona, annak teljes vagy részbeni megjelentetése kizárólag a szerző írásos engedélyével és forrásmegjelöléssel lehetséges!