Az első nyári hónap utolsó napja van. Végre berobbant a várva-várt jó idő, tűz a nap, már délelőtt 30°C van.

Ma van jelenésem a 18. kerületi munkaügyi központban. Nézem a navigációt, jó helyen járok-e, de biztat, hogy csak menjek tovább. Parkos, négyemeletes lakótelep házai között sétálok. Az első, amit meglátok, a Pszichiátriai- és alkoholgondozó táblája. Meg a tömeg. Saccperkábé 50 ember.

Pszichiátriai- és alkoholgondozó Intézet táblája, 18. kerület

Te jó ég, tényleg jó helyen vagyok? Közéjük furakszom, keresem a táblát, amire az én célpontom van kiírva, de csak egy címeres kormányhivatal feliratos réztáblát látok. Amit valamilyen szóösszetételben keresek – MUNKA – az nincs kiírva sehol. Végül is egy papírgyártó hivatalt miért is csúfolnának így.

Budapest Főváros Kormányhivatala - XVIII. kerületi hivatala

Bizalomgerjesztő a bejárat, és beszédes az ügyfélfogadási időről tájékoztató ragasztmány is. Hosszú időt nem szánnak az ügyfelekre, csütörtökön egy percet sem.

Biztonságból még megkérdezek egy embert, hogy mire várnak, és amikor megnyugtat, hogy a „munkanélkülibe”, csendben beállok a sor végére.

Végül is a párosítást, – hogy a munkaügyi hivatal, meg pszichiátriai- és alkoholgondozó bejárata szemben van egymástól kb. 5 méteres távolságra -, akár pozitívan is felfoghatom. Az, aki a kétségbeeséstől, hogy nincs munkája megmakkan, vagy alkesz lesz, rögtön két ügyet intézhet egy helyen.

10:30 van, a sor nem halad. Előre megyek, megkérdezem a soron következőt, hogy mióta vár. 8:30 óta, 2 órája. És miért kell az utcán állni? Egy ügyintéző van, és csak egy-két embert engednek be egyszerre a hivatalba.

A sokktól kicsit leesik a vércukrom, de visszaállok. Muszáj. Ma jár le a 90 nap, kötelező jelenésem van. És különben is, holnap jobb lesz? Nem. De kibírom. Nyilván.

A hivatal előtti sor fegyelmezett, csak kanyarog. Persze nem az épület melletti szocreál betonvirágládás, leaszfaltozott térre, hanem az épület melletti árnyékba. Nincs zaj, az emberek halkan beszélgetnek. Olyanokról, amikről bent az ügyintézőknek kéne. Például, hogy maguktól nem mondják, hogy az ellátás alatt jár az ingyen BKV-bérlet. Ha valaki tudja, és kéri az igazolást, akkor adják, ha valaki nem tudta, így járt. És még sok más tapasztalatot osztanak meg. Van, aki már sokadjára jár itt, egészen kiművelődött.

Egyre többen jönnek, a sor elér egészen a BENU Szent Anna gyógyszertárig. Kidugja az ajtón a fejét egy patikus. Persze csak kicsit, hogy a légkondival lehűtött helyiségbe ne tóduljon be a nyári meleg. Kezdek reménykedni, hogy azt nézi, milyen sokan állnak kint, aztán hoz egy kancsó vizet, meg poharakat és megkérdezi, ki nem bírja már a tikkasztó szomjúságot.

De nem, elkezd veszekedni, hogy szíveskedjünk arrébb állni, mert zavarjuk az eldugott patika forgalmát (ahová félóránként téved be egy-egy ott lakó). Egyesek álla leesik, mások kedvesen kérdik, hogy hova álljunk? Ki a napra? Nem közterület ez véletlenül? Ha annyira zavarják az emberek, miért nem beszél a munkaügyi hivatal illetékeseivel, hogy tegyenek valamit a helyzet ellen. Például hozzák le a hivatalból azt a kb. 30 darab műanyag széket, ami úgyis kihasználatlanul van bent. De az is jó lenne, ha bemehetnénk az orvosi rendelőbe WC-re, mert a hivatalban az sincs!

A hölgy válasz nélkül, sértődötten bevonul. Emberségből egyes, leülhet!

Az érkezéstől számítva 3 óra múlva történik velem „érdemi” foglalkozás. Az ügyintéző kezembe nyom egy nyomtatványt. Nyilatkozzak, hogy a 90 nap eltelte után kívánom-e, hogy továbbra is regisztrált munkanélküliként tartsanak-e nyilván, és együttműködöm-e a Hatósággal. Kérdezem, hogy ez mit jelent. A válasz az, hogy a jövőben már fognak munkát is(!) felajánlani, de az közmunka lesz.

Köszönöm, nem kérem.

A mellettem álló hölgy buzgón együtt akar működni, nem kérdez, így neki nem is mondják, hogy az együttműködés mit takar.

S közben a fülembe csengenek a miniszterelnök agyonreklámozott szavai:

„A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hozzunk létre.”

Sejtettük már akkor is, hogy ez álom, de ez ma 2020. június 30-án a rögvalóság.

Borítókép forrása: Pixabay

A cikkben található képek saját készítésűek.

Az írás teljes egészében a szerző – Selmeczi-Molnár Ágnes – szellemi tulajdona, annak teljes vagy részbeni megjelentetése kizárólag a szerző írásos engedélyével és forrásmegjelöléssel lehetséges!