Történt egyszer, hogy felvételt nyertem egy elitnek nevezett klubba. Elfogott ám a gyönyör, micsoda megtiszteltetés ért ám engemet! Csupa báj, kellem, illem, szeressük egymást feeling.

Ebben a klubban minden gyűlésen behoztak egy aranytálat, amiben valami porcukrozott valami gőzölgött. A klub tagjai csókokat szóró szájjal állták körbe e tálat, és élvezettel nyalogatták az aranykanalukra ragadt porcukrot. Széles, szinte ragasztott mosollyal kacsintottak egymásra: „Ugye milyen finom? Ó, drágáim, igen!”

Ám voltak merészebb klubtagok is, akik többet vágytak a feltálalt ételből, és kicsit mélyebben merítették bele a tálba a kanalat a porcukor rétegénél, felkiáltva: „De gyerekek, ez büdös!”

Ilyenkor elég volt a klubtagok nyájasan összehúzott szeme, hogy a vágyakozók elvesszék a merészséget, és soha többet nem merítették mélyebbre a kanalukat a porcukor rétegénél. Akik meg nem tudták elfelejteni a szagot, azok szép csendben elslisszoltak, örökre.

Ezek az események igazán kíváncsivá tettek, már tudni akartam, mi van a porcukor alatt. Jó mélyre eresztettem le a kanalam. Nem csak a bűz áramlott, de kanalamon egyértelműen látszott, hogy az aranytálban, a porcukor alatt szar van! Meglepetésemben felkiáltottam: gyerekek, ez szar! Attól, mert aranytálból esszük, és cukormáz van rajta, ez szar! Ne együnk szart! Betegek leszünk tőle!

A klub tagjai összeszűkült szemmel sziszegték, hogy áruló, ki innen! S a talpnyalók már szórták is kanalam vájta lyuk helyére az újabb adag porcukrot… a szarra.

A bűztől és a sokktól szédelegve bolyongtam az utcán. A sarki büfében jóízűen falatozó, felszabadultan hahotázó embereket láttam, akik papírtálcáról ettek valamit. A büfébe belépve már megcsapott egy szag. De micsoda szag! A vendégek zsíros kenyeret ettek lila hagymával! Tudod, azt az igazi, finom foszlós kenyeret, házi zsírral, megszórva piros paprikával és hagymával. Élénken beszélgettek, olykor-olykor viccesen be is szólogattak egymásnak. Érezték a büdös hagymaszagot, de kit zavart ez, amikor igazi mély eszmecséreket, amolyan szellemi flörtöt folytattak két falat zsíros kenyér között.

Engem ide ugyan nem hívtak, jelentkezni sem kellett, de hátamat megpaskolva hellyel kínáltak. Azóta inkább idejárok. Építkezünk az egymással folytatott beszélgetésből, kaja után fogat mosunk, a papírtányért meg a szelektívbe dobjuk.

Ne alkudj meg! Egyél inkább zsíros kenyeret!

 

Borítókép: Pixabay

Az írás teljes egészében a szerző – Selmeczi-Molnár Ágnes – szellemi tulajdona, annak teljes vagy részbeni megjelentetése kizárólag a szerző írásos engedélyével és forrásmegjelöléssel lehetséges!