Selmeczi-Molnár Ágnes

Selmeczi-Molnár Ágnes újságíró vagyok, a floware.hu oldal alapítója.

Korábban is foglalkoztam írással, 2009-2013 között az Orgonakoncert naptár weboldal alapító-főszerkesztője voltam. A weboldal célja az orgonazene népszerűsítése volt.

Ebben a minőségben zenei témákban írtam cikkeket, koncertekről kritikákat, illetve interjúkat készítettem orgonaművészekkel. (Korábbi munkáim itt olvashatók.)

2020 májustól azonban úgy döntöttem, hogy az írások témáját nem korlátozom. Mindenről írni szeretnék, ami megérint, amiben úgy érzem, hogy a gondolataimat közölni kell, mert az segít nekem és másoknak is.

A vélemény szabad, de a vélemény gondolkodásra inspirál. Engem biztosan, de reményeim szerint az olvasókat is.

Széles az érdeklődési köröm, ezen belül elsődleges helyen szerepel a közélet és a kultúra. 30 év gazdasági életben szerzett tapasztalat van a hátam mögött, így gazdasági témában – főleg szervezetefejlesztés, humán erőforrás menedzsment területen – is szívesen írok.

Kulturális szervezetekben vagyok jelenleg önkéntes segítő, a Szent István-bazilika Énekkarának informatikai segítséget nyújtok, a Budapesti Monteverdi Kórusnak pedig kuratóriumi tagja vagyok.

Fentiek miatt bátran megnyilvánulok bármely közéleti témában, akár megrendelésre is.

Tartalommarketinggel és WordPress weboldal készítéssel is foglalkozom.

Credo

Mindig meg fogom írni, ha valami jó, ha valamit nagyon helyeslek, ha valami értékes.
De meg fogom írni azt is, ha valami nagyon nem jó, káros, felháborító.
Nem az a célom, hogy mindenki egyetértsen velem.
Azt viszont küldetésnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet fontos momentumokra, értékekre, és a véleményírásaimmal elgondolkodtassam az olvasóimat.
Mert a világ nem fekete vagy fehér.

Tudj meg többet rólam!

Írások különböző közéleti témákban

Mindenhez kell egy ütős szöveg. Megírom!